Pozsonyi Csata Megemlékezés 907 - 2013. Július 7. Hősök tere 16 órától

A pozsonyi csata 907. július 4. és 7. közé tehető időben zajlott, a mai Pozsony (korabeli írásokban: Braslavespurch vagy Brezalauspurc) alatt. A kora középkor egyik legjelentősebb ütközetéről van szó, ugyanis a korhoz mérten hatalmas hadseregek csaptak össze. A honfoglalás után a magyar fennhatóság területe nyugat felé megközelítette az Enns folyó vidékét, ezért akart aKeleti Frank Királyság döntő csapást mérni a magyarokra, hogy megsemmisítse vagy jelentősen visszaszorítsa őket a korábbi frank területekről, a Morva Birodalom és Pannónia területéről. A csata a keleti frank sereg megsemmisítő vereségével végződött, amiben a Luitpold bajor herceg és a Theotmár salzburgi érsek is elesett. A magyarok újabb területeket nyertek az Enns folyóig, mely 955-ig a magyar mezsgye határa lett. A honfoglalás e sorsdöntő csatával fejeződött be, egyben ez volt az első honvédő háború.

A csata pontos menetéről nincs leírásunk. Ami ismerettel rendelkezünk, az a korabeli nekrológiumok (halottas könyvek), valamint Johannes Aventinus hat évszázaddal későbbi írásaiból maradt ránk. A csata maga július 4-én és 5-én zajlott le, azonban a nekrológiumok szerint már korábban is voltak halálesetek, a felvonulás közben.

A bajor sereget két hadoszlopra osztva a Duna két oldalán vonultatták fel. Az északi (bal parti) erősebb sereg vezére maga a fővezér, Luitpold őrgróf volt, a délié (jobb parti) pedigTheotmár érsek. A párhuzamosan haladó hadak között úszott lefelé az utánpótlást biztosító flotta Sieghardt parancsnokságával. A magyarok célja az volt, hogy a számbeli túlerőben levő, de megosztott ellenség ne egyesülhessen egy döntő csapásmérésre. Ehhez először a csapatok átkelését, s az utánpótlás lehetőségét kellett megakadályozni. Így a csata első napján taplós nyilakkal felgyújtották a német hajókat. Sieghardt is csak néhányad magával menekült meg, s vitte a hírt a királynak Ennsburgba. A magyar csapat lovas íjászai július 5-ére teljesen felőrölték a Ditmár vezette seregrészt. Megsemmisítették a Luitpold őrgróf vezette sereget is. Elesett maga Luitpold, Ditmár érsek, két püspök, három apát, és tizenkilenc gróf.

A legenda szerint az üldöző magyar lovasság levágta a menekülőket, majd Ennsburghoz érve színleg megfutott. A vár őrsége lépre ment, és üldözésükre indult. A visszaforduló magyar lovasság megsemmisítette az „üldözőket”. A menekülő király is csak nehezen jutott el Passauig.

A győzelem megerősítette a magyar törzsszövetség helyzetét a Kárpát-medencében, határait kitolta az Enns folyóig. Árpád nagyfejedelem halálával kapcsolatban két, forrásokkal nem megalapozott találgatás létezik. Az egyik, hogy Árpád és 3 idősebb fia a pozsonyi csatában vesztette életét, míg a másik álláspont éppen Árpád halálával és a legkisebb fiú (Zolta) uralkodásával magyarázza, hogy IV. Lajos király vezérei kedvezőnek ítélték az időt a támadás megindítására.

A pozsonyi győzelmet követően egészen 950-ig nem lépett idegen támadó hadsereg magyar területre.

Árpád utolsó nagy csatáját Anonymus szerint 907 júliusában vívta, amikor a bajor és keleti frank csapatok le akarták rázni adófizetési kötelezettségüket. Azonban az egyesített seregeket megállították a magyarok (pozsonyi csata), és ezzel kétségkívül magyarrá lett a Kárpát-medence. Kérdéses, hogy ekkor Árpád élt-e még. Egyetlen korabeli forrás sem említi ekkor, csak a háromszáz évvel későbbi Anonymus, aki nagyon sok korabeli forrásból ismert tényt nem tud, másokat viszont - amelyeket egyetlen korabeli forrás sem említ- tudni vél. Esetleg épp a nagyfejedelem halálhíre – Árpád ekkor kb. 60 éves lehetett, ami akkor nagyon magas kornak számított – válthatta ki a keleti frankok támadását, azonban erre sincs korabeli adat.