Családi Nap a Bikás Parkban beszámoló

Ismét megtartottuk szokásos Bikás park beli Családi Napunkat, mely ebben az évben a vakációról, a felhőtlen szórakozásról szólt.

Beszámolónkat alább olvashatják!

Az idei rendezvényen szerveztünk baranta bemutatót, amelyet Rakota László és a budafoki barantások részvételével megismertette a résztvevőket a hagyományos harcművészet eszközeivel és azok használatával, mint például a karikás ostor, az íj, a fokos, a kard és a bot. A shaolin kung-fu bemutatót a budaörsi Gongfu egyesület tagjai adták elő Kovács Péter vezetésével, látványos elemekkel felkeltve az érdeklődést a sport iránt. Nagy siker volt az idén is az aszfaltrajz versenyt, melyen több korosztály indult és készített szebbnél szebb alkotásokat.

Volt gyógyító sátor ahol gyógy masszázzsal megszabadulhattak a jelentkezők a felgyülemlett stressztől és újult testel és lélekkel távoztak Bori varázslatos kezei alól. Volt mozgó rendelőnk is, melyet vérnyomás és vércukor mérésre és tanácsadás céljából kerestek fel kedves vendégeink. Természetesen idén is voltak olyan kézművesek, akik a gyermekekkel is foglalkoztak, készültek bőr karkötők és nyakláncok, csuhé babák és még sokféle más.

A légvárak és a délutáni és esti koncertek elmaradhatatlanok rendezvényeinket, így most sem volt belőlük hiány, fellépett Árpy és Netty és zenekaruk, Tonchi és Varga Miklós is akit nagy kedvencünk az Európa eléneklése után engedtünk le a színpadról. Mindezek mellet, mint minden évben tehetséges fiataloknak adunk bemutatkozási lehetőséget, ebben az évben Villő fantasztikusan szórakoztató és nagyon tartalmas műsora szórakoztatta nem csak a korosztályát, de a kíváncsi szülőket is.

Az idei évben a Családi Nap keretein belül került megrendezésre a Budapesti Peonza Bajnokság döntője is, amelyen a játék hazájából Mexikóból is érkeztek vendégek. Nálunk már hagyományosan minden rendezvényen van házi peonza bajnokság, ami idén így egy kicsit szélesebb körben valósult meg.

Akik ellátogattak hozzánk élményekkel gazdagodva tértek haza, reméljük jövőre ismét találkozhatunk velük itt a Bikár Parkban.